Andi77 tuti tárkonyha

Kipróbált, ismert, könnyen elkészíthető finomságok receptjeit gyüjtöttem össze

Az 50 legegészségtelenebb étel

Az MH honlapján találtunk rá az alábbi cikkre és összeállításra. Okos kollegám azzal a megjegyzéssel küldte el nekem, hogy "ha szereted a virslit és tiszteled a törvény, ne akard megtudni, hogyan készülnek". Azt mondom, megérdemli a minél nagyobb publicitást, és Önök pedig döntsék el, hogy mit ér Önöknek ez a tudás.

A boltok polcai roskadoznak a különféle élelmiszerektől, amelyekről természetesen azt sem tudjuk, miből vannak. Jóízűek, drágák, olcsók, feltűnőek és hétköznapiak egyaránt vannak köztük, az egyetlen közös bennük a titokzatos összetétel. A Mens Health időt és fáradságot nem (de az Ön egészségét annál inkább) kímélve utánajárt, és táplálkozási szakemberek segítségével megvizsgálta, vajon miből is vannak a legveszélyesebb kosártöltelékek. Kutatásunk nem márkákra koncentrált (nehéz is lenne, mert a gyártók általában nem szívesen kötik az orrunkra az áruk pontos összetételét), hanem termékfajtákra. Ezért nem biztos, hogy az Ön kedvenc felvágottja is beleillene az általunk humbugkajáknak keresztelt csapatba, de azért nem árt, ha legközelebb óvatosan vásárol.

Összegyűjtöttük a hazai boltokban kapható 50 legegészségtelenebb ételt. Kerülje el őket vagy bánjon óvatosan velük!
 
 
1. ASZPIKOS FELVÁGOTT
Mi van benne:
maradék fehérje, maradék sertésfelvágott, sűrítők, selejtek, algafehérje.
Ami miatt ne fogyassza:
félreértés ne essék, az aszpikos nem piszkos, a selejt nem azt jelenti, ehetetlen, a legtöbbször csupán a szépséghibára utal. Az algafehérje az agaragar nevű, máskülönben a laboratóriumokban táptalajként használt moszatféle fehérjéje.
 
2. FRUTTI
Mi van benne:
karamella, cukor, kismértékben vegyipari alapanyagok, műanyag gyanta, állományjavító anyag (gumiarábikum).
Ami miatt ne fogyassza:
igen érdekes felsorolás, amihez nincs mit hozzátenni. Talán csak annyit: a gumiarábikum onnan is ismerős lehet az Ön számára, hogy gyermekkorában ezzel az anyaggal javította meg kerékpárjának kilyukadt gumijait. Most pedig szépen megeszi.
 
3. GUMICUKOR
Mi van benne:
állati eredetű kötőanyagok, növényi zselék, színezők, aromák.
Ami miatt ne fogyassza:
íme a tökéletes élelmiszeripari termék! Szinte semmi természetes nincs benne, ha ironikusak lennénk, akkor azt írnánk: szagosított, festett műanyag. Teljesen vegyipari termék.
4. TARTÓS SÜTEMÉNY
Mi van benne:
benzoátszármazékok, penészedésgátlók, állományjavítók, propionsav, tartósítószer.
Ami miatt ne fogyassza:
ahhoz, hogy egy sütemény több hónapig ehető legyen, iszonyatos mennyiségű tartósítószerrel kell elkészíteni, nemritkán ezen adalékanyagok aránya elérheti a 10 százalékot is, pedig általában egy-két százaléknál többet nem szoktak használni. Az eredmény egy örök életű, de se íze, se bűze valami.
5. SZÖRP
Mi van benne:
cukor, kukoricából kivont izocukor, sűrítőanyag, aromák.
Ami miatt ne fogyassza:
a jó hír az, hogy a szörpökben nem talál tartósítószert. A rossz, hogy azért e különlegesség, mert egyszerűen olyan tömény a cukortartalmuk, hogy amellett egyetlen baktérium sem él meg. A cukor ugyanis vízelvonó, tehát megsemmisíti az életet.
6. PÁRIZSI
Mi van benne:
körülbelül 40 százalék bőrke (aprított darabka), 20 százalék ipari szalonna, albumin, néha selejt húsáru, 15-20 százalék szója.
Ami miatt ne fogyassza:
szegény párizsinak a köztudatban igen rossz a híre, és most még mi sem védjük meg. Igen, a pletyka igaz, abból készül, ami a vágóhídon selejt lenne. Semmit sem dobnak ki, mindent felhasználnak, és a tányérjába tesznek. Az ipari szalonna elnevezés a semmire sem jó maradékot jelenti- szakszóval finomítva -, az albumin pedig a sertés- és marhavérből kivont fehérje.
 

7. ZACSKÓS LEVES
Mi van benne:
tartósítószerek, mesterséges aromák, ízfokozók, zöldségdarabkák.
Ami miatt ne fogyassza:
mielőtt még túl korán örülne, elmondjuk, a felsorolás egyetlen szimpatikus tagjával, a zöldségdarabkákkal sem megy sokra a bendője, ugyanis olyan apróra vágták, és annyira értéktelenné szárítottak, hogy sem rostot, sem ásványi anyagot nemigen találni bennük.
 

8. VIRSLI
Mi van benne:
szója, sertéshús, legalább 20 százalék ipari szalonna.
Ami miatt ne fogyassza:
nagyobbrészt szója, kisebb részt nyesedék sertéshús, vagyis ami az aprításnál leesik. Selejt nincs, valamilyen élelmiszerbe minden darab jó lesz!
 

9. MIRELIT PIZZA
Mi van benne:
felvágottmaradék, maradék sajt, mesterséges ízanyagok, paradicsom.
Ami miatt ne fogyassza:
kolbászos és szalámis pizza esetében a selejtes felvágott az egyik alkotórész, sajtosnál a selejtes sajtokat lehet ily módon hasznosítani. A pizzaalap köszönő viszonyban sincs egy igazi pizzaszósszal, csak hasonlít az olasz pizzériák által használt eredetire.
 
10. SZÉNSAVAS ÜDÍTŐ
Mi van benne:
víz, sok cukor, mesterséges aromák, állományjavító (kevés gumiarábikum, ismételten), szén-dioxid.
Ami miatt ne fogyassza:
: igen sok szénsavas üdítőben nincs természetes aroma, az üdítő érzés pedig gyakran a töménytelen mennyiségű szén-dioxid, a szénsav miatti, ami a nyelven pezsegve feldobja Önt. Előfordulhat, hogy egy literben 5-6 g CO 2 is van, ez igen magas szám, összehasonlításul egy átlagos szódában ez a szám 3 g .
 
11. SANSA OLÍVAOLAJ
Mi van benne:
sansaolaj.
Ami miatt ne fogyassza:
azt kérdezi, hogy kerülhet ebbe a rettenetes felsorolásba a híresen egészséges olíva? Úgy, hogy ez nem az a bizonyos, csak a szegény rokon. A sansa olívaolaj a minőségi olívaolaj gyártása során visszamaradt olívából vegyszeres eljárással készül.
 
12. FAGYLALTPOR
Mi van benne:
aroma, cukor, zselésítő anyagok keveréke, algákból kivont fehérje.
Ami miatt ne fogyassza:
egy fagylaltportól igazán nem várhatja el, hogy az egészségét szolgálja, ahogyan a szólás tartja, szép az, ami érdek nélkül tetszik. A fagylaltpor ilyen, fogyasztásához nem kötődik érdeke, nem táplál, csak finom. És mit szól az algafehérjéhez? Akárcsak az aszpikos felvágottban...
13. KETCHUP
Mi van benne:
paradicsom, állománymódosító anyagok, néha tartósítószer.
Ami miatt ne fogyassza:
még akár állati fehérje is lehet benne, elvégre nem lehet az összes leszedett zöldséget egyenként átvizsgálni, így aztán minimális százaléknyi állati fehérje, pár szerencsétlen bogár bekerülhet az aprítógépbe. Amúgy a ketchupba sokszor csak a minden másra alkalmatlan paradicsom kerül.
14. FILTERES TEA
Mi van benne:
teatörmelék, gyakran mesterséges aromák.
Ami miatt ne fogyassza:
komolyan gondolta, hogy gyümölcsdarabkákat talál majd a csészéje alján? A filteres teák legtöbbje a legértéktelenebb teatörmelékekből készül, amelyeket kicsit ízesítenek. Egy kis aromával.
15. HABSPRAY
Mi van benne:
növényi zsír, állományjavító, zselésítő anyag.
Ami miatt ne fogyassza:
a habspraynek semmi köze a tejszínhabhoz, az egy másik kategória, amelyre azok dobozán és majdan a pénztárnál, az ár beütésekor külön utalást talál. A habspray kvázi tejszínhab növényi zsírokkal. Egyike a legkevésbé természetes termékeknek.
16. "SZINTE"-SAJT
Mi van benne:
növényi zsiradék és fehérje, adalékok, színezékek, állományjavítók.
Ami miatt ne fogyassza:
ez a különös élelmiszerbolti lény az állatvilágban megszokott mimikrit használja fel arra, hogy becsapja Önt. Úgy néz ki, mint a sajt, de igen távol áll tőle. Tejet ugyanis nem tartalmaz. Szóval ha csupán az illúzió kedvéért fogyasztaná ezt a termékeket, mint Cypher, a lázadók árulója a Mátrix első részében, amikor egy kitalált étteremben virtuális sonkát falatozott Mr. Smithszel, akkor csak bátran!
17. SZAFALÁDÉ
Mi van benne:
állati kötőszövet, mócsing (inak, rostok), ipari szalonna, kisebb mennyiségű szója, némi albumin.
Ami miatt ne fogyassza:
a háziállat úgynevezett egyéb részeit egy percenként nagyjából 3000-es fordulatszámmal pörgő kés egy fehér, kenőcsös anyaggá aprítja, ebből lesz a szafaládé. Annyira azért nem egészséges...
18. ENERGIAITAL
Mi van benne:
cukor, mesterséges aroma, állományjavító (gumiarábikum), mesterséges úton előállított tápanyagok (pl. taurin).
Ami miatt ne fogyassza:
természetesen tudjuk, Ön az energiaitalt nem azért issza, hogy rendbejöjjön a vérképe, de mivel ebben a termékben semmi természetes anyag nem található, úgy éreztük, mégiscsak itt a helye.
19. TARTÓS TOASTKENYÉR
Mi van benne:
tartósítószer, liszt, állományjavítók.
Ami miatt ne fogyassza:
ahhoz, a szeletelt kenyeret az előállítása után egy héttel is nyugodtan fogyaszthassa, állományjavítók kellenek bele. Tartósítószerként általában hangyasavat alkalmaznak, a liszt agyonfinomított.
20. KAKAÓS TEJTÁBLA
Mi van benne:
növényi zsiradék, ízesítők, zsírmentes kakaópor, állományjavító, cukor.
Ami miatt ne fogyassza:
nem véletlenül nem szerepel a termék nevében a csokoládé, nem véletlen a körülírás sem: a szabvány szerint a kakaós tejtábla nem csokoládé, csupán hasonlít rá, az árháború egy újabb torz gyermekével van dolga. Olcsóbban kínáljuk a semmit, ez a mottó. A kakaópor gyakran annyira kilúgozott, hogy sok hasznos anyag is eltávozik belőle. Tudja, mi a történet csattanója? A kakaós tejtáblába még csak kakaóvaj sem kell! Konklúziónk: értékes anyagok száma: 0!
21. SAJTKRÉM
Mi van benne:
selejt sajt, ömlesztősók (foszfátok), tejzsír, ízesítőanyag.
Ami miatt ne fogyassza:
az esztétikailag hibás sajtból készülő sajtkrémeknek, kockasajtoknak rendkívül magas a foszfáttartalma, ez különösen akkor kedvezőtlen hír az Ön számára, ha csontritkulásban szenved, vagy hajlamos rá, mert a foszfát ezt elősegítheti. Tehát jobb, mielőtt egy kockasajtba beleharap, előbb elolvassa, mit nyomtattak az oldalára...
22. CSOKOLÁDÉÖNTET
Mi van benne:
cukor, zsír, kevés kakaó és sok adalékanyag.
Ami miatt ne fogyassza:
a szépen folyós állaghoz elengedhetetlen némi állományjavító segédanyag, illetve a színhez is kell valamennyi,és akkor már csak az íz beállítása van hátra. A csokoládéöntet csokoládét keveset, mesterséges anyagokat annál többet látott. 
23. HÚSKONZERV
Mi van benne:
kevés maradék hús, ipari szalonna, bőrke és néha szója.
Ami miatt ne fogyassza:
tartósítószer nincs benne, ez kétségtelen. Cserébe viszont annyi ideig hőkezelik, hogy szinte minden értékes vitamin elbomlik benne.
24. BURGONYACSIPSZ
Mi van benne:
sok zsír, amiben sütés közben úszott, mesterséges aromák és ízfokozók.
Ami miatt ne fogyassza:
a krumplit megfürdetik a forró olajban, hogy ropogós csipsz legyen. Ebből sokat magába szív, majd jönnek a különböző mesterséges aromák, hogy például sonkás íze legyen.
25. HABKARIKA
Mi van benne:
tojásfehérje, cukor, állományjavító és -módosító anyagok, színezékek.
Ami miatt ne fogyassza:
a tojásfehérjén kívül mesterséges anyagok kész tárháza. A színezéséhez pedig erős színezékeket használnak fel.
26. ÜDÍTŐITALPOR
Mi van benne:
aroma, cukor, színezék.
Ami miatt ne fogyassza:
a cukor felesleges, a többi pedig káros.
27. RÁGÓGUMI
Mi van benne:
természetes vagy (inkább többször) mesterséges rágógumi-alapanyagok cukor, glükózszirup, ízesítőanyagok, gyanták.
Ami miatt ne fogyassza:
inkább ne nyelje le. Szervezete ugyanis nem képes lebontani a rágógumit alkotó gumi- és gyantaszerű anyagokat.
 28. TARTÓS CROISSANT
Mi van benne:
agyonfinomított liszt, adalékanyagok, tartósítószerek, mesterséges aromák.
Ami miatt ne fogyassza:
a sütőben sült croissant legfeljebb egy napig marad friss, ezek a zacskóba csomagolt silány utánzatok viszont hetekig, hónapokig is.
Gondolja, mindez a véletlennek köszönhető? Nem, inkább a sok tartósítószernek, amit a lisztbe kevernek.
29. SZALÁMI
Mi van benne:
a sertés vagy a marha minden része, ipari szalonna, bőrke, állományjavító, ízfokozó, pácsók.
Ami miatt ne fogyassza:
zsíros, fűszeres, és sok nitrites pácsót tartalmaz, amely káros hatással van a vér hemoglobinjának oxigénszállító képességére. Ezenkívül kerülhet hozzá foszfátvegyület is, amely a csontok lebontásához járul hozzá.
30. ÍZESÍTETT JOGHURT
Mi van benne:
mesterséges aromák, cukor, állományjavítók.
Ami miatt ne fogyassza:
a joghurtban eredetileg lévő értékes anyagok sem tudnak érvényesülni ebben a vegyi környezetben. A tejből amúgy a számunkra is hasznos baktériumok segítségével lesz joghurt, de a pasztőrözés során ezeket is teljesen kiirtják.
31. TEJES ITAL
Mi van benne:
savó, cukor, aromák és ízesítőanyagok, állománymódosítók.
Ami miatt ne fogyassza:
a tejes italok a tejjel csak köszönőviszonyban vannak. Alapjuk legtöbbször a sajtgyártás melléktermékeként képződő tejsavó, amelyet tejszínnel tesznek fogyaszthatóvá - de nem értékessé.
32. REGGELI ITAL
Mi van benne:
permeátum
Ami miatt ne fogyassza:
mi az a permeátum? Az a fehérjéktől, zsírtól és ezáltal minden vitamintól, ásványi anyagtól is megfosztott tejsavó, amely a sajtgyártás vagy más tejtermékek gyártása során melléktermékként keletkezik. Régen ezt egyszerűen kiöntötték.

33. "FRISSS FÖL"
Mi van benne:
növényi zsír, állománymódosító.
Ami miatt ne fogyassza:
a frissföl a tejfölkészletek időszakos hiányát volt hivatott pótolni. Olcsó ára miatt azonban keresett termék lett, de igazából értéktelen zsiradék az egész.
34. ROPOGÓS GABONAPEHELY
Mi van benne:
cukor, aromák.
Ami miatt ne fogyassza:
a forró gőzzel felpuhított gabonát szintén forró hengerek között préselik át. Eközben vitamintartalma nagyobb részét elveszti, de ez még nem lenne nagy baj. Utána viszont gondosan bevonják cukorral, amelytől ropogós lesz. Ez vajon mitől lenne egészségesebb, mint egy rántotta?
 
35. KOMMERSZ SZESZES ITAL
Mi van benne:
aromák.
Ami miatt ne fogyassza:
amúgy sem akarjuk a szeszes italok fogyasztására ösztökélni, de ezeket aztán végképp ne. Nem mások, mint üstökben összekevert víz, alkohol és aromák elegye - az eredeti rum vagy pálinka messze áll tőlük.
36. ÍZESÍTETT VODKA
Mi van benne:
etil-alkohol, víz és aromák, esetleg cukor.
Ami miatt ne fogyassza:
a vodka eredetileg gabonából vagy burgonyából főzött, ízetlen szeszféle. Őszibarackból még nem főztek vodkát, ebből egyenesen következik, hogy őszibarack ízű vodkát csak tetemes mennyiségű mesterséges aromával lehet előállítani.
 
37. GYENGE MINŐSÉGŰ GYÜMÖLCSLÉ
Mi van benne:
víz, cukor, gyümölcslésűrítmény.
Ami miatt ne fogyassza:
a gyümölcs értékes anyagaiból egy milligramm sincs benne, annál több a cukorból. A legtöbbjük alapja ráadásul almalé, amelyet a gyümölcs sűrítményével ízesítenek.
 
38. GYORSFAGYASZTOTT BÉLSZÍNROLÓ
Mi van benne:
többféle maradék hús, ipari szalonna, panírpor.
Ami miatt ne fogyassza:
hát, a bélszínhez ennek aztán semmi köze, néha még csak nem is marhahúsból készül. A mócsingos húsokat az ilyen darált termékekkel igazán jól fel lehet használni.
 
39. CUKORMENTES CUKORKA
Mi van benne:
ízesítő- és aromaanyagok, maltit és szorbit nevű szénhidrátok.
Ami miatt ne fogyassza:
a cukormentes cukorkák a gumicukrokhoz hasonlóan a vegyipar remekei.
40. KÍNAI TÉSZTÁS LEVES
Mi van benne:
mesterséges aromák, ízfokozók.
Ami miatt ne fogyassza:
ahhoz, hogy a tészta pár perc alatt főzés nélkül is megpuhuljon, sok adalékanyag kell. Az íz mesterséges anyagoknak köszönhető.
41. INSTANT KÁVÉ
Mi van benne:
kávékivonat, adalékanyag.
Ami miatt ne fogyassza:
a gyenge minőségű instant kávék gyakran a kész kávé bepárlásával, kiszárításával készülnek, ennek hatására egészségre káros anyagok keletkeznek.
 
42. INSTANT, TASAKOS LEVES
Mi van benne:
maltodextrin, só, aromák.
Ami miatt ne fogyassza:
a krémességet a kukoricából előállított keményítőfajta, az ízt pedig mesterséges aromák biztosítják.
43. DZSEM
Mi van benne:
sűrítő-, zselésítő és állománymódosító anyagok, színezék.
Ami miatt ne fogyassza:
az olcsóbb lekvároknál a gyümölcsöket sokszor mesterséges sűrítő- és zselésítőanyagokkal pótolják.
44. KÁVÉKRÉMPOR
Mi van benne:
növényi zsiradék, csomósodásgátló.
Ami miatt ne fogyassza:
a kávéízesítők növényi zsiradékokból készülnek némi adalékanyag hozzáadásával, amelyek az oldódását segítik, és gátolják a por összetapadását.
45. PANÍROZOTT HALRUDACSKA
Mi van benne:
halreszelék, panírpor.
Ami miatt ne fogyassza:
a kevésbé jó minőségű halrudak nem színtiszta halhúsból készülnek, hanem a hal feldolgozásánál képződő maradék húsból. Magyarul egy értéktelen halhúst álcáznak egészséges eledelnek.
46. KAKAÓS TORTADARA
Mi van benne:
hidrogénezett növényi zsír, zsírszegény kakaópor, glükózszirup, színezék.
Ami miatt ne fogyassza:
a hidrogénezett növényi zsiradék az újabb kutatások szerint elég nagy veszélyeket is magában rejt. A hidrogénezésnél ún. transzzsírsavak keletkeznek, amelyek károsak az érfalakra.
 
47. PUDINGKRÉMPOR
Mi van benne:
cukor, módosított keményítő, stabilizátor, emulgeálószer, természetazonos aromák, színezékek.
Ami miatt ne fogyassza:
az egyetlen természetes összetevő a cukor, amelynek káros hatásairól ódákat zengnek a táplálkozási szakértők. Ráadásul ebből van benne a legtöbb, tehát pénztárcáját már megint a gyártók olcsó cukorbeszerzései előtt nyitja meg.
48. ROSSZ MINŐSÉGŰ PULYKAMELLSONKA
Mi van benne:
pulykamellfilé, szójafehérje, só, dextróz, bőrkepor, stabilizátorok, ízfokozók, fűszerek, tartósítószer.
Ami miatt ne fogyassza:
hogy kerül a tiszta színhúsnak hitt pulykamellsonkába szójafehérje, bőrkepor, ízfokozó, tartósítószer? Azért, hogy minél olcsóbban lehessen előállítani.
49. FEKETEERDŐ-SZELET
Mi van benne:
kakaómassza, keményítő, térfogatnövelőszer, kukoricakeményítő, aroma, színezék, hidrogénezett növényi zsír.
Ami miatt ne fogyassza:
a sütemények alapvető összetevői (liszt, cukor, tojás, tejszín stb.) mellett sorjáznak a mesterséges anyagok... Hányra emlékszik a nagyi konyhájából?
50. GYORSÉRLELÉSŰ KOLBÁSZ
Mi van benne:
sertéshús, gyártási szalonna, bőrkepor, növényi antioxidáns, tartósító.
Ami miatt ne fogyassza:
nem áruljuk el, melyik gyártó terméke - sajnos, a magyar piacon elég neves. Érdekes, hogy mit keres egy kolbászban bőrkepor meg növényi antioxidáns és főleg tartósítószer?

 






Weblap látogatottság számláló:

Mai: 255
Tegnapi: 191
Heti: 1 407
Havi: 6 714
Össz.: 1 014 655

Látogatottság növelés
Oldal: Az ötven legegészségtelenebb étel
Andi77 tuti tárkonyha - © 2008 - 2017 - andi-tutireceptek.hupont.hu

A HuPont.hu jelszava az, hogy itt a honlapkészítés ingyen van! Honlapkészítés Ingyen

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: lekváros bukta andi konyhája - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »