Andi77 tuti tárkonyha

Kipróbált, ismert, könnyen elkészíthető finomságok receptjeit gyüjtöttem össze

Túró torta

eeee4.jpg



Hozzávalók: a piskótához- 8 db tojás
                                         8 evőkanál cukor
                                         8 evőkanál liszt
                                         vaníliacukor
                                         csipet só
                                         késhegynyi sütőpor
A tojásokat szétválasztottam, a fehérjét a sóval felvertem, ezután a sárgáját a cukorral, vanília cukorral fehéredésig kevertem. A tojássárgáját belecsurgattam lassan és közben kettes fokozaton dolgozott a gép. Ezután a sütőporos lisztet beleszitáltam a habos keverékbe, de ezt már fakanállal lassan kevertem el. Ment a formába aminek az alját sütőpapírral béleltem ki. Előmelegített sütőbe tettem (180 fok légkeverés), majd mérsékeltem 140 fokra, kb. 35-40 perc alatt lett kész. Én a nyitott, kikapcsolt sütőbe hagytam még egy negyed óráig, majd rácsra tettem hogy teljesen kihűljön.
                    a krémhez - fél kg túró
                                       8-10-12 dkg porcukor
                                       vaníliacukor
                                       3 dl tej
                                       3 evőkanál liszt
                                       csipet só
                                       reszelt citromhéj
                                       10 dkg vaj
                                      
 Először a lisztből és a tejből egy krémalapot készítettem. A vajat kikavartam, hozzáadtam apránként a cukrot,( először 8 dkg-ot, ha nem édes a kész krém még akkor lehet javítani rajta) a kihűlt krémalapot, majd a többi hozzávalót. Én a késes keverőgéppel dolgoztam. Nem akartam nagyon díszíteni, tortadarát szortam a tetejére.


Ez  a torta nem túl édes aki édesebben szereti tehet még a krémbe cukrot.

Jó étvágyat!


MÁS


Sütés nélküli túrótorta

Hozzávalók az alaphoz: 30 dkg keksz (én most spáros vajas kekszet vettem, bevált), 10 dkg vaj, 8 dkg porcukor.

A kekszet egy tálban apróra törtem. (nem kell porrá zúzni, inkább darabos maradjon!). A vajat a cukorral habosra kevertem, majd egy kanállal összedolgoztam a kekszet és a vajas kencét. Az egészet egy kerek tortaforma aljába nyomkodtam a két kis kezemmel :o),  majd bedobtam a hűtőbe (legalább neki ne legyen melege :o).Amíg az alap hűsölt, én dolgoztam tovább a feltéten!

Hozzávalók a krémhez: 25 dkg túró,

2,5 dl tejszín, 5 evőkanál porcukor. (1 cs habfix)

Kb. 0,5 kg friss idénygyümölcs megmosva és alaposan megszárítva (én epret, ribizlit és sárga málnát használtam. a könyvben lévő képen persze vegyesen volt piros és kék gyümölcs, de valamiért az én kertemben az áfonya meg a szeder véletlenül sem érik egyszerre az eperrel!!!)

A túrót egy tálban villával szétmorzsoltam, és belekevertem a cukrot. Az előzetesen jól lehűtött tejszínt kemény habbá vertem (ekkor kellett volna a habfixet beletenni a zacskóján lévők szerint), majd a túróval jól elkevertem. A kész krémet rákentem a talapzatra, elrendeztem a tetején a gyümölcsöket (szóval két marékkal rászórtam) és visszaküldtem még őket egy kicsit a frigóba.

 

Jó étvágyat!





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 226
Tegnapi: 368
Heti: 226
Havi: 8 175
Össz.: 593 329

Látogatottság növelés
Oldal: Túró torta
Andi77 tuti tárkonyha - © 2008 - 2014 - andi-tutireceptek.hupont.hu

A HuPont.hu jelszava az, hogy itt a honlapkészítés ingyen van! Honlapkészítés Ingyen

EladoDomain.NET támogatásával a HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: szedres suti andi77.hu - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »