Andi77 tuti tárkonyha

Kipróbált, ismert, könnyen elkészíthető finomságok receptjeit gyüjtöttem össze

Gesztenyés szelet

gesztenyes_szelet_12.jpg

Tészta:

-10 tojásból piskótát készítünk, úgy hogy a tojássárgájához 10 evkanál vizet is teszünk.

A piskótalapot kiterítjük, levesszük a sütőpapírt, majd a krémmel egyenletesen megkenjük.

Krém: 15 dkg margarint a 10 dkg porcukorral habosra keverjük, a 1 vaníliás pudingport tejjel felfőzzük, majd langyos állapotban a krémhez adjuk, és a 35 dkg gesztenyemasszát hozzákeverjük.

Egy órán keresztül a hűtőszekrényben pihentetjük.

Tetejére: 10 dkg puha vaj 10 dkg porcukor 3 enyhén púpozott evőkanál kakaópor 3 evőkanál víz (csak akkor, ha szükséges lenne az összeolvasztásnál)

Elkészítés: A mázhoz az adalékokat összeolvasztjuk kis lángon, állandó keveréssel. Amennyiben szükségesnek ítéljük meg, adunk hozzá egy kis vizet, hogy le ne égessük, de a víz elhagyható, és jobb is nélküle. Amikor már nem érezni a cukorszemcséket és egyenletes krémet kaptunk, akkor ráöntjük a tészta tetejére, és gyorsan elsimítjuk. Vajjal a legcélszerűbb elkészíteni. Nagyon szép testes bevonatot ad.






Weblap látogatottság számláló:

Mai: 63
Tegnapi: 382
Heti: 988
Havi: 8 952
Össz.: 990 726

Látogatottság növelés
Oldal: Gesztenyés szelet
Andi77 tuti tárkonyha - © 2008 - 2017 - andi-tutireceptek.hupont.hu

A HuPont.hu jelszava az, hogy itt a honlapkészítés ingyen van! Honlapkészítés Ingyen

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: lekváros bukta andi konyhája - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »